Szeretlek

Szeretlek,
mert sikoltnom kell, és visszhangra vágyom;
mert sápadt hangom mosolygássá
aranylik széjjel szádon.

Szeretlek,
mert káromlásos, sajgó istenhitem
hajnallá szépül, szivárványa
törik meg könnyeiden. 

Szeretlek,

mert pogány gúnyom tiport minden csodán,

s te szád égő kelyhével nyújtod

legfájóbb úrvacsorám. 

Szeretlek,
mert szemed kékjét szívemig ölelted,
mert feloldoztál, s elképzeltem
a lelkem és a lelked... 

Szeretlek,
mert ember vagyok, fázékony, bús, gyáva,
mert betakarsz, s mert emlékeztetsz
egy szelíd elmúlásra. 

(Gyűjtő, Kisfogház, 1954. júl.)

                              vissza