Öreg fiú!
Te vén barlangi medve.
Egy hónap múlt, s lám, újra dalolok,
vagy dörmögök tán, ujjal fenyegetve:
hej! mit jelentsenek ezek a dobozok?
Azért adod, hogy betömd végre
számat,
mint annyiszor, ha téli délután
fecsegni néha szörnyű kedvem támadt,
vagy énekeltem léptek ritmusán,
s
te – “Egyél inkább!”– szóltál, kockacukrod
marokkal tömve számba – “vagy tanulj!”
A lámpafény kócos hajadra csurgott,
mint őszi nap, ha sárga lombra hull.
Te szólhatnál: “Kontár, coki
a húrtól!
vagy kérges ujjú bár, de legyen zenéd
sebből a vér, sikoltó hang, egy új kor,
s ragadd, mint tűzharangnak kötelét!”
Te szólhatnál. Riadt
szemedben nemrég
iromba bitók árnya reszketett.
Barátom vagy, s memento még az emlék,
mely felkísérti ocsmány vesztedet.
Mert eltemettünk. Csak úgy,
egyszerűen.
A düh kinyúlt a fájdalom elé;
bajtársi gyász volt: fehér, ökölbe gyűrten
mit nem enyhített könny sem ölelés.
Kezem, ne hidd, hogy lenge
dallamfátylat
egy álomsóvár nép sebére tép,
végső, mákonyos álmán őrt kik állnak,
hogy ámuljanak: “milyen csodaszép...!”
**
Nézd, nincs e hangban semmi
nyúlós bánat.
Ez csak a vers. Ez csak a puszta én.
Már cölöpösek, döngenek a lábak,
és áttipornak jelzők özönén!
Egy búsult Krisztus korbácsát
viselve
kész e hang már, s szent küszöbökre lép!
S nem megy el innen a szűzi vizekre,
kell ez a föld, és drága e kósza nép!
E vers is lásd, neved
szeretetében
mosollyal indult, de a fájdalom
úgy tör elő, mint arcbaszökkent vérem
s e sáros föld rőt lobogók alól!
(Vác, fegyelmi, 1954.dec.)
* H. E. A siralomházból kegyelemmel szabadult. Többek közt barlang-kutató. A fegyelmi zárkába csomagot juttatott hozzám. (Megj.:G.A.)
** Célzás
Kárpáthy Camil
”Mennyei Csavargó” c.
versére, melyben álmot varázsol a halálraítéltek, köztük H. E.
szemére. Az őrök reggel
”csak ámulnak, hogy
milyen csodaszépek…”(Megj.: G.A.)