Az ég ma fátyolos,
mint egy könnyes lányszem,
de lehajlik kéken,
hogy dalomat kezdem
S mint te szoktál kedves
ajkamra, úgy alél
nyakamba fonódó
szűz karokkal a fény
Zárkám kopott falán,
nézd! nyüzsgő karnevál,
tréfás, víg álarcok
lekacagnak reám,
s
a vasrácsok előtt
gomolygó porszemek
csillogó bohókás
körtáncot lejtenek
Hej! ma meghempergős
jókedvembe vagyok,
szemem is másképpen,
kisfiúsan ragyog
Te se zokogj, kedves,
lásd, átszövik a kínt
minden valóságnál
igazabb álmaink!
(Gyüjtő, Kisfogház, 1954.aug.)