I.
Alul csók hull rá, míg kinő
szívén a szomja dalnak, fönn meg
gyolcsot göngyöl rá az Idő
– és reszketnek, kik élni jönnek!
Szívük helyén rőt kereszt
függ,
s alul a föld áll a vérnek,
a Hold szarván hasad a testük
– és boldogok kik halni éltek!
II.
“Hallod, hogy zokognak a
bércen?
S ki Krisztus volt, Sátánt kiáltott...
Hallod? Sikolt..., s egy denevért sem
feszíthet meg már a halálod...”
“Nincs tán
anyád aki féltsen,
s most dajkál a gyávaságod...”
“Talán. De így is többnek érzem,
mint ti mondjátok a világot...”
(Márianosztra, 1955.)