(Töredékes, elveszett)
Az egyik megtébolyodott s az
Isten
nevét csak súgva merte ejteni.
Harminc ezüstért, vére úgy segítsen ,
a menyországot én vettem neki!
Harminc.. de ha fölváltanák tövisben,
esküszöm millió annyi jönne ki!..
Mennyet loptak! s belé – foga megcsikordul
én raktam az istent tövisből és porból.
S te mit zokogsz itt bennem?!
Tán fáj? jámbor!
művész vagyok, kell hogy szívedre üssek!
Ittál-e már a keserű pohárból?
hiszed-e őt? Krisztus sebére hűs seb
vagy halál az isten testén, akárhol..!
vágyadnál nem lehetsz kisebb.
S ha kérdeznéd, – s itt felkacag eszelősen –
mást nem mondhatna ő sem.
Megszűnnék, meg! De
körbe-körbe járnunk
a csillagoktól le a sárig kell
hajts isten! gyííí! a
lélek cifra jármunk
mit barom voltunk sora vezekel.
Társa ránéz. Hát meglehet hogy ránk
únt
de vágyainkkal akkor merre ver?
Hallgatnak. A csönd meghasad közöttük
s négy szóvá lesz, mely Krisztusok fölött függ.
04
(Márianosztra, 1955.)